Everyday Life

6 tipp a boldogabb élethez

Ma van a boldogság világnapjaígy mára a legjobb téma maga a boldogság. 🙂

A mai világban állandóan rohanunk, minden időnk be van táblázva. Lefoglal minket a munka, a gyerekek, netán az iskola, ezáltal az esetek többségében káoszban éljük az életünket. Ki vagyunk szolgáltatva a körülöttünk zajló eseményeknek, ezért állandóan stresszelünk, amitől folyamatosan boldogtalanok vagyunk. 

Azonban van egy jó hírem. Meg lehet tanulni boldogabban élni, mindössze oda kell figyelnünk egy kicsit. Ehhez az első, és legfontosabb lépés, hogy emlékeztessük magunkat arra, a saját boldogságunkért csakis mi, saját magunk vagyunk a felelősek, mert a boldogság belülről jön, nem pedig egy külső tényező. Ha folyamatosan elvárjuk, hogy mások tegyenek boldoggá bennünket, akkor állandóan csalódottak leszünk. 

Tehát először is saját magunkban kell letisztáznunk, hogy a boldogságunk rajtunk múlik. Ha ez metörtént, jöhetnek a tettek. 🙂 Az életünk szokások sorozatából áll, az időnket a minket körülvevő tényezők alapján határozzuk meg. Nagyon fontos, hogy olyan szokásokat alakítsunk ki, melyek közül legalább az egyik boldoggá tesz minket, hiszen a boldogság nem egy végzet, hanem egy általunk választott életút. 

Fotó: pixabay

 

Hogyan alakíthatók ki ilyen szokások? Minden olyan dolog, amit meghatározott időközönként végzünk, szokásnak számít. Például az egy szokás, ha minden reggel letusolunk, mielőtt munkába indulunk, vagy ha minden szombaton palacsintát reggelizünk. Amikor egy új szokást akarunk kialakítani, nagyon fontos, hogy észben tartsuk azt az okot, amiért változtatni szeretnénk.

Ha a következő hat szokást hozzáadod a napi rutinodhoz, sokkal boldogabb, és tartalmasabb életet élhetsz. 🙂

1. Gyakorold a hálát

Nem számít milyen jó dolgok történnek az életünkben. Amíg meg nem tanulunk hálásnak lenni értük, addig soha nem leszünk teljesen boldogok. A hálát akkor tudjuk legjobban megtanulni, amikor a dolgaink rosszra fordulnak, amikor a problémák sztrájkolnak, amikor az életünkben valami gyökeresen megváltozik, mert ilyenkor vesszük észre, milyen jó dolgunk is volt előtte. 

2. Szeresd önmagad

A szeretet a legerősebb erő az univerzumban, és természetesen a boldog élet legfőbb hozzávalója. Mielőtt mást megszeretünk, előtte magunkat kell megtanulnunk szeretni, hogy aztán a közös életünk boldog lehessen. Hiszen ha szeretjük önmagunkat, akkor az azt jelenti, hogy tisztában vagyunk a saját érzéseinkkel, és nincs szükségünk másvalaki jóváhagyására. Ha nem szeretjük magunkat, problémáink adódhatnak a szerelemben is. 

 

Fotó: pixabay

 

3. Gyakorold a tudatos légzést

Amikor megszületünk az első, amit teszünk, az hogy fellélegzünk. Evés, ivás, vagy alvás nélkül hosszú ideig túlélünk, de ha nem kapunk levegőt akkor pár percen belül meghalunk. A légzés két okból is nagyon fontos. Egyrészről szüksége van rá a testünknek, illetve azon szerveinknek, melyek a túlélésért felelnek. Másrészt a légzés segítségével megszabadulunk a testünkben lévő káros anyagoktól és toxinoktól. Ha megtanulunk odafigyelni a légzésünkre, erősebbek és egészségesebbek lehetünk, segítségével kordában tathatjuk az érzéseinket, félelmeinket, valamint segít, hogy kitisztuljon a fejünk. 

4. Nevess jókat

A nevetés az egyik legjobb orvosság, ráadásul ingyen van, valamint az egyik legjobb stresszoldó módszer a világon. A nevetés endorfint szabadít fel az agyban, amely egy boldogsághormon. A nevetés által egy sokkal jobb érzelmi állapotba kerülünk, és jobban kezelhetjük a nehéz helyzeteket. 

5. Gyakorold a meditációt

A meditálás szintén ingyen van, bárki bárhol gyakorolhatja, rendkívül előnyös, és segít, hogy boldogabbnak érezzük magunkat. A meditáció segít kontrollálni az elménket, a gondolatainkat, és segít kikapcsolni az agyat, amikor arra van szükségünk. Elengedhetetlen a jó közérzethez, és a boldogabb élethez. Alapvetően segít megszüntetni a negatív gondolatokat, a haragot, az aggódást, idegességet, minden olyan tényezőt, amely meggátol minket abban, hogy boldogok legyünk. 

 

Fotó: pixabay

 

6. Gyakorold az éberséget

Az éberség segít abban, hogy kicsit lelassuljunk ebben a rohanó világban, és teljes életet éljünk. Tudatos dologról beszélünk, amely hatással van a mentális, az érzelmi, fizikai, és környezeti pillanatokra egyaránt. Ébernek lenni annyit tesz, hogy egyfolytában tudatában vagyunk azoknak a dolgoknak, melyek velünk történnek, és bennünk zajlanak. 

 

Most már csak rajtunk múlik, hogy megfogadjuk-e ezeket a tanácsokat, és beépítjük-e őket mindennapjainkba. Érdemes először csak egy új szokást bevezetni, majd amikor azt már tökélyre fejlesztettük, és úgy érezzük sikeresen tudjuk alkalmazni, jöhet a következő lépés. 

Gyönyörű, és boldog életet kívánok mindenkinek a Boldogság világnapja alkalmából! 🙂 

forrás

 

 

Ha tetszett, köszönöm ha megosztod a barátaiddal is.

Ha van kedved csatlakozz hozzánk a facebookon itt , még több vicces, és érdekes olvasmánnyal várlak.

Éééés... ne felejts el kommentelni, hogy részt vegyél az oldalon kommentelők sorsolásán, és írhass egy posztot a blogra. :)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!