Everyday Life

Nyilvános szoptatás – tegyük vagy ne tegyük?

Sokszor szembe jött már velem a téma, de most én is szemtanúja voltam a dolognak. Állandóan lehet olvasni valamit a neten a szoptatásról. Miért jó ha szoptatunk, miért nem baj, ha nem… Aztán ott van a Hol szoptassunk? kérdésköre, amivel kapcsolatban aztán állandóan vita van az egyes cikkek alatt. Valaki szerint nyugodtan szoptathatunk nyilvánosan, bárhol ahol vagyunk, valaki… Tovább »

Bárányhimlő, az állandó vitaforrás

Most akkor mivel teszünk jót? Ha oltatunk, vagy ha nem?  Bárányhimlő régen is volt, most is van, a jövőben is lesz. Töredelmesen bevallom, nem tudom mióta van ellene védőoltás, azt viszont tudom, hogy mi nem kaptunk gyerekként, el is kaptunk a himlőt. Persze olyanok is akadtak, akik ennek ellenére sem kapták el. De mi is… Tovább »

5+1 dolog, amiért hasznos a LEGO DUPLO

Azon felül, hogy jókat lehet szórakozni játék közben, remekül fejleszti például a gyerekek motoros készségeit. Körülbelül egy éves volt a kislányom, amikor megkapta az első LEGO DUPLO-ját. Akkor még egy nagyobb darabokból álló fajtát, nehogy véletlenül a szájába vegyen egy darabot és lenyelje. Azóta már négy éves nagylány, több DUPLO készletet kapott.  Mondanom sem kell, egyből szerelembe esett a… Tovább »

Miért ekkora divat a szájrapuszi?

Egy olyan szokás, amit sosem fogok tudni megérteni. Nemrégiben belefutottam egy cikkbe, melyet egy anyuka írt az egyik lapnak. Ebben a bizonyos cikkben az anyuka azt taglalja, számára miért nem elfogadott az, amikor szájrapuszit adunk a saját gyermekünknek. Teljesen egyet tudok vele érteni, ez az a szokás, amivel nem igazán tudok azonosulni.     Mi… Tovább »

Ezt tedd, ha csemetéd elkezdi felfedezni a testét

Teljesen normális, fogadd el. Előbb-utóbb minden kisgyerek elkezdi felfedezni saját testét, azonban nem mindegy, hogy mi, szülők, hogyan reagálunk erre. Nálunk is beköszöntött ez a korszak, mégpedig a kislányom három éves kora körül. Az, hogy meddig tart, szerintem gyerekenként változó. A test felismerése, felfedezése olyan 5-6 éves korig is eltarthat, azonban maga a maszturbációs időszak –… Tovább »

Jó dolog együtt aludni a gyerekkel?

Megosztó téma. Sokan vannak ellene, és mellette is. Ezt vallom én.  Múlt héten belefutottam egy képbe a közösségi hálón, amelyen egy anyuka szerepel a két kisfiával, miközben alszanak. A nagyobbik kisfiú alszik az egyik oldalon, a másikon az anyuka, közöttük pedig az újszülött. A képet az apuka tette fel az internetre, akinek mindössze annyi volt… Tovább »

Csak olyat várj el a gyerekeidtől, amit te magad is megteszel

Szülőként sokszor olyat várunk el a gyerekeinktől, amiket mi magunk se tudunk teljesíteni.  Mire gondolok? Például elvárjuk, hogy ha szólunk nekik valamiért, akkor azt azonnal megtegyék nekünk. Rakjanak rendet a szobájukban, jöjjenek az asztalhoz amikor kész az ebéd, kezdjenek el öltözködni, mert indulás van iskolába óvodába. Ha beszélünk hozzájuk, elvárjuk hogy hagyják abba amit csinálnak, és ránk figyeljenek. Egyszerűbben fogalmazva… Tovább »

Fontos dolgok, amire a gyerekek taníthatnak minket

A felnőttek számtalan dolgot megtanulhatnak a gyerekektől, az alábbiak azonban igazán fontosak.  Nagyon sok helyen olvastam már, hogy a gyerekek azért születnek olyannak, amilyenek, mert meg szeretnék tanítani valamire a szüleiket, a felnőtteket. Mióta szülő vagyok, látok ebben némi igazságot, hiszen a gyerekekben még olyan alapvető értékek találhatók meg, amik lehet, hogy már rég kivesztek egyes felnőttekből…. Tovább »

Montessori, Waldorf, vagy egyik sem?

Vajon melyik a legjobb döntés? A szülők nagyon nehéz döntési helyzetbe kerülnek, mielőtt iskolába, óvodába íratnák gyermekeiket. Mindenki a legjobbat szeretné csemetéjének, de vajon melyik a legjobb módszerrel rendelkező iskola, óvoda? Azt is figyelembe kell vennünk ilyenkor, hogy a gyermekünk számára melyik a legjobb módszer, neki mi válhat be, mit hozhat ki belőle a későbbiekben. Igaz… Tovább »

Gyerekszáj – avagy vicces történetek az életünkből

Ez a poszt kereken a 100. bejegyzés, így gondoltam megünneplem, mégpedig azzal, hogy mesélek egy-két vicces történetet az életünkből. 🙂 Ezek igazából nem is annyira történetek, mint inkább a kislányom általi vicces beszólások, odamondások. Ha rossz napom van, sokszor visszaolvasom őket, és máris jobb kedvem lesz. Remélem titeket is feldob egy kicsit. 🙂 Reggeli készülődés… Tovább »

Tényleg ennyit kell tudnia a mai gyerekeknek?

Nemrégiben felfedeztem, hogy a lányom tud összeadni és kivonni az 5-ös számrendszerben. Elképedtem, hiszen még csak kiscsoportos. Év elején azt az információt kaptunk, hogy ebben az évben a gyerekeink megismerkednek a hét napjaival, és az évszakokkal. Idén ez a követelmény, ezeket kell tudnia a gyerekeknek kiscsoport végére. Ehhez képest a gyerekek még ötös számrendszerben is… Tovább »

Anya csókja

Az Anya csókja egy olyan technika, amely minden szülő számára jól jöhet, ha pici gyereke van.  Egy gyerek rengeteg veszélynek van kitéve a hétköznapokban. Bárhonnan leeshet, bármikor megütheti magát, orrába, fülébe dughat dolgokat.  Amikor a kislányom másfél éves volt, mindenfélét megpróbált az orrába dugni. De tényleg! A rizs szemektől elkezdve a borsóig, az apróbb játékokat, de még… Tovább »

Mekkora szava van az óvónőknek?

Csupán véleményt alkothatnak, vagy kötelezhetik is szülőket? Egy velünk megtörtént eset kapcsán kezdtem el gondolkozni azon, vajon mekkora szava van az óvónőknek a szülőkkel szemben? Mire kötelezheti a szülőt – ha egyáltalán kötelezheti bármire is – és mire nem. Miben tehet javaslatot, miben nem? Történt ugyanis, hogy az egyik óvónő mindenáron ki akarja vetetni a… Tovább »

Így űzzük el a rossz álmokat

Legyen szó akár felnőttről, akár gyerekről, rosszat mindenki szokott álmodni. Régebben elég gyakran előfordult, hogy ha a kislányom rosszat álmodott, nagyon nehezen nyugodott meg. Sokszor amikor bementem hozzá, és felkeltettem, még utána is 10-15 perceket sírt, mert nem tudta elkülöníteni a valóságot az álomtól. Ahogy minden gyereknél, nála is nagyon meghatározó, hogy hogyan telik egy… Tovább »

Házimunkák, amelybe bevonhatod a gyerekeket is

Szülőként nagyon fontos számomra, hogy időben megtanítsam a lányomnak: mi, nők, nem vagyunk cselédek. Nőként, anyaként, feleségként arra szeretném megtanítani a lányomat, hogy ne hagyja magát elnyomni egy férfi által sem, mindig álljon ki magáért, az igazáért. Fontos még megtanítani a lányainknak, hogy a férj ugyanúgy egy háztartásban lakik velünk, akinek szintén ugyanúgy ki kell… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!